Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2017. szeptember 16., szombat

Skót tojás


Sokszor láttam már főzős műsorokban ezt az ételt, de valahogyan mindig elkerültük egymást. Most is más készült, de a húsból lecsippentve egy darabkát elkészítettem egyet, úgy próbaként. Tojás alakúra formázott hús, belül lágytojással. Ha sikerül minden, akkor nem reped ki és ha megnyitjuk, akkor a sárgája szépen kifolyik. Kicsit pepecselős, de érdemes kipróbálni, az újdonság varázsa miatt legalább.


Hozzávalók (tojásonként):

1 egész tojás
5-10 dkg elkészített, fűszerezett kolbászhús (ennek hiányában egyszerű darált sertéshús)
liszt, tojás és zsemlemorzsa a panírozáshoz
olaj a sütéshez

Elkészítése:

A legbonyolultabb rész a történetben olyan lágytojást főzni, amit meg tudunk úgy pucolni, hogy egyben maradjon, belül a sárgája pedig folyós maradjon. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a forrásban lévő vízbe tesszük a tojást, majd 4 percig főzzük (nem vadul, csak szépen főjön). Ha eltelt a 4 perc, akkor kivesszük és jeges vízben leállítjuk a folyamatot. Ha kihűlt, akkor óvatosan megtisztítjuk.

Ha rendelkezésünkre áll sertés kolbászhús (sütnivaló nyers kolbászt használva a húst egyszerűen kinyomjuk a bélből), akkor az a legjobb és legegyszerűbb. Ha nincs, akkor darált sertéshúst sóval, borssal, paprikával, őrölt köménnyel, fokhagymával ízesítünk ízlésünk szerint. Ha éppen fasírt készül, akkor a fasírtnak szánt alapot is felhasználhatjuk. 

A lényeg az, hogy veszünk annyi húst, amennyi várhatóan belepi majd a tojásunkat, ezt szétnyomkodjuk egy kiterített háztartási fólia darabon, rátesszük a tojást, majd minden oldalát felhajtva, óvatosan összedolgozzuk, összenyomkodjuk és tojásformára igazítjuk. Úgy fog az egész kinézni, mint egy nagy, tojás alakú fasírt. Arra vigyázzunk, hogy ne legyen túlzottan vastag a húskéreg, mert nem fog rendesen átsülni.

Ezt az így más nagyobbacska tojásunkat lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd újra tojásba és újra zsemlemorzsába (biztos, ami biztos alapon) és nem túl forró (kb. 140 °C-os) bő olajban aranybarnára sütjük.

Egyszerű kevert salátaágyra tesszük és tálaláskor egy éles késsel megnyitjuk, hogy a sárgája kifolyjon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...